Hozzávalók:
karikázott másnapos kifli (kb 8-10 darab)
1 liter tej
3 tojás
cukor ízlés szerint
10 dkg vaj
vaniliás cukor
mazsola
darált dió
baracklekvár
alma
A felkarikázott kiflit nyakon kell önteni az olvasztott vaj, tojássárgája, cukor, forralt tej kombóval (persze tojás csak akkor kerüljön bele, ha már nem forró a tej) és hagyni kicsit ázni, addig le szoktam reszelni az almát. Az edénybe teszek egy sor kiflit, megszórom mazsolával, darált dióval, majd a végén ráteszem a reszelt almát és beteszem a sütőbe kb. 30 percre. Addig felverem a tojásfehérjét, hozzáteszem a lekvárt és ráöntöm a sütőből kivett sütire és kisebb hőfokon sütöm amíg a fehérje felemelkedik és színt kap.
2010. november 30., kedd
Tejfölös-almás (birek)
Hozzávalók:
4 bögre liszt
2 bögre kristálycukor
1 vaníliás cukor
1 sütőpor
4 dl tejföl
2 egész tojás
3/4 csésze olaj
1 citrom héja
3 db alma reszelve
kb. 2 alma vékonyan szeletelve
fahéj
csipet só
A szeletelt alma kivételével a hozzávalókat össze kell keverni és beleönteni a tepsibe, a tetejére pedig rá kell rakni a szeletelt almát (én meg szoktam szórni kevés fahéjjal kevert kristálycukorral, finoman karamellizálódik a tetején) és legalább 40 percig 180 fokon kell sütni.

Bacon-be tekert sertésszűz rózsabors mártással (birek)
Hozzávalók:
szűzérme
szeletelt bacon
vaj
sertéssült fűszer
tejszín
rózsabors
A szűzérmét olyan vastag szeletre kell vágni amilyen magas a bacon, befűszerezni (én a Kotányi sertéssült keveréket használom, az bevált) és az oldalát betekerni a baconnel. Ha kész a két végét (alja és teteje) forró vajon hirtelen meg kell pirítani, majd forró sütőbe be kell tenni 10 percre. Ha nem azonnal sütjük hanem pl. hűtőből vesszük ki az elősütött húst, akkor érdemes a hideg sütőbe beletenni és a 10 percet onnan számolni amikor teljesen felmelegedett a sütő. Ennyi idő alatt a szűzérme átsül, viszont puha omlós marad, úgy lehet szeletelni mint a vajat. Amíg sül addig el lehet készíteni a mártást. Vajon meg kell pirítani a rózsaborsot, ha kipattogott kicsit fel kell önteni a tejszínnel, az elősütésből megmaradt húslevet is beleönteni (pirítás után egy tányérra rakom a húst, picit áll, utána teszem bele a tepsibe, ilyenkor a tányéron mindig marad fini szaft), sóval ízesíteni és kész. Ehhez hercegnő burgonyát szoktam csinálni, a fűszeres krumplipürét habzsákkal kinyomom egy tepsire és megsütöm a sütőben aranybarnára.

Gellért szelet ahogy birek csinálja :)
Hozzávalók:
csirke vagy pulykamell, karaj ízlés szerint
só, bors
liszt
mélyhűtött zöldségkeverék
sonka
tejszín
sajt
1 tojás
vaj
A husit be kell fűszerezni ízlés szerint, lisztbe forgatni és vajban elő kell sütni, majd ráhelyezni a tepsire. A zöldségkeveréket kevés vajon meg kell párolni, ha akarjuk kockázott, csíkozott sonkát is lehet tenni hozzá. Ha kész a zöldség meg kell szórni liszttel, átpirítani majd felönteni tejjel vagy tejszínnel és addig főzni amíg besűrűsödik. Ezt a zöldséges masszát rá kell tenni a húsra, majd befedni a reszelt sajt, tojás keverékével és készre sütni amíg a sajt megpirul rajta. Úgy is lehet (a képen ez a verzió van), hogy simán a párolt zöldséget tenni a húsra és a reszelt sajthoz önteni tejszínt. Ez is jó vendégváró étel, mert korábban elő lehet készülni vele, mire jönnek addigra rend van a konyhában és csak a sütő dolgozik.

Gombás pulykatekercsek (birek)
Hozzávalók:
nagyobb pulykamell szeletek
szeletelt bacon
gomba
fokhagyma
petrezselyem
vaj
tejszín
Először a tekercseket kell elkészíteni úgy, hogy lefekteted a pulykamellet, teszel rá egy szelet bacont, arra szeletelt gombát, aprított petrezselymet, fokhagymát, majd feltekered és hústűvel rögzíted, tehát a bacon belül van! Sózni nem kell, a szalonna elég sós hozzá. Ha készen vannak a tekercsek akkor vajon meg kell pirítani a külsejét, majd betenni a sütőbe és átsütni. Amíg sül el lehet készíteni a mártást. Vajon meg kell pirítani fokhagymát, ha kész bele kell dobni jó sok szeletelt gombát, sózni, borsozni és hagyni párolódni. Amikor a gomba kész meg kell szórni liszttel, picit rápirítani, majd felönteni tejszínnel, de ezzel már csak össze kell rotyogtatni, a legvégén pedig bele kell szórni jó sok aprított petrezselymet. Én rizzsel szoktam tálalni, felvágom a tekercseket, mellé a rizs és jó sok mártással nyakon öntöm. Nagyon ízletes, nagy része akár előző nap vagy reggel is elkészíthető, így ha vendégek jönnek már csak a sütő dolgozik.

2010. november 29., hétfő
Karácsonyi isler Sherpa01-től /Malena77
Hozzávalók:
12 dkg nem hideg vaj, 12 dkg liszt, 7 dkg porcukor, 9 dkg darált dió vagy mogyoró, késhegynyi fahéj, valamint baracklekvár és étcsoki.
A hv-kat összegyúrjuk és 1 órára hűtőbe tesszük. fél centi vastagra kinyújtjuk, és kiszúróval kiformázzuk. sütőpapíros tepsiben 180 fokon kb. 10 percig sütjük, vigyázni kell vele mert gyorsan megég. Ha kihűlt baracklekvárral összeragastjuk kettesével, a végén csokival bevonjuk.
az én változatom annyiban különbözik hogy csak dióval ,és fahéj nélkül készítem, a méteres csokimázát használom hozzá vagy étcsoki mikulásfigurát felolvasztva. a deszkát lisztezni kell mert kicsit ragadós. És ennek az alapmennyiségnek a 3x-sát készítem mert pillanatok alatt elfogy. Nem tévedés, nincs benne tojás!
A tésztából nemcsak isler hanem virág és egyéb formájú finom linzerek is készíthetők.
Üdítő szelet (Valaki81)
Hozzávalók:
6 tojás, 6 ek cukor, 4 ek liszt, 2 ek kakaó, ˝ cs. sütőpor, 1 dl étolaj
A tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd beletesszük a lisztet, a kakaót és a sütőport. Az olajat apránként a habos tojásfehérjéhez adagoljuk. Megsütjük.
Majd a túróskrémet kenjük rá:
25 dkg vajat, 25 dkg cukorral habosra kavarjuk, majd adunk hozzá 50 dkg áttört túrót.
Utána 2 cs. vaníliapudingot 2 ek. cukorral, 7 dl Fanta üdítővel felfőzünk. Pudingot készítünk belőle. Ha kihűlt a túrókrém tetejére kenjük. Hűtőben tároljuk.
Kókuszos krémes (Valaki81)
Tészta:
25 dkg liszt
15 dkg margarin
15 dkg porcukor
1 tojás
˝ csomag sütőpor
1 evőkanál kakaó
kevés tej
Összegyúrom ezeket, kettéosztom és kinyújtom.
Töltelék:
6 tojás fehérje
20 dkg porcukor
20 dkg kókuszreszelék
Gőz felett keményre verem és a kókuszt belekeverem. Vajazott, lisztezett közepes tepsibe és az egyik lapot beleteszem, ráöntöm a tölteléket, ráteszem a másik tésztát. Kisütöm közepes hőfokon.
Krém:
6 tojás sárgája
3 evőkanál liszt
3 dl tej
Ezeket összekeverem és lassú tűzön sűrűre főzöm.
25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 vaníliáscukor- kikeverem- kihűlt krémhez keverem. Csokireszelékkel megszóróm.
Joghurt torta (Valaki81)
Hozzávalók:
3 doboz joghurt vagy kefir
2 doboz tejszín vagy egy zacskó féltartós
1 csomag zselatin
12-13 ek cukor
tetszőleges mennyiségű gyümölcs
A joghurtot, zselatint és a cukrot összekeverni és felmelegíteni. Felforralni nem szabad. Kihűlés után belekeverni a tejszínt és a gyümölcsöt. Kivizett formába tölteni és hagyni megdermedni. Ha kihűlt a formából kivéve lehet díszíteni tejszínhabbal és gyümölccsel.
(Műanyag edényt kivizezni és lecsurgatni és berakni hűtőbe hűlni)
Havasháztető (Valaki81)
Tészta: 6 tojásos piskótatésztát sütünk 2 személyes tepsibe.
Krém: 2 dl tej, 1 cs vaníliapuding, kevés cukor. Hagyjuk kihűlni.
Töltelék: 25 dkg dió, 20 dkg reszelt keksz, 10 dkg porcukor, kevés kakaó, 1 rumaroma vagy ˝ dl rum
Elkészítés: a piskótatésztát hosszába 3 részre vágom úgy, hogy a középső része nagyobb legyen egy picit mint a két szélső. A piskótákat megkenem a krémmel, a tölteléket háztető formában pakolom és ráborítom a két szélső lapot. 1 csokoládét ˝ dl olajban felolvasztom és a házra kenem, majd kókuszreszelékkel megszóróm.
Hókifli (Valaki81)
Hozzávalók: (2 adag)
30 dkg liszt
10 dkg dió (mandula) darálva
5 dkg cukor
2 csomag vaníliáscukor
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
A lisztet, őrölt diót (mandulát), cukrot, 1 cs. vaníliáscukrot, vajat összegyúrjuk. Ceruzavastagságú rudacskákat sodrunk, majd kb 6 cm-re vágott darabokból kifliket formálunk. Zsírozott tepsibe közepes hőfokon kisütjük. Vaníliáscukorral összekevert porcukorba még melegen megforgatjuk.
Fekete-erdői meggytorta (Valaki81)
Hozzávalók:
8 tojásból kakaós piskótatorta
A meggyes töltelékhez: 3 dl meggylé (befőtt leve is jó), 1 csomag (4 dkg) vaníliás puding (főzni való), 6 dkg cukor, 20 dkg jól lecsöpögtetett meggybefőtt
A tejszínes töltelékhez: 1 púpozott evőkanál zselatinpor, 6 dl tejszín, 2 evőkanál cukor
Az oldalára: 6-8 dkg csokoládéforgács
A tetejére: 1 dl tejszín, 16 szem meggybefőtt
A piskótát lapjában 3 részre vágjuk. A meggylevet a pudingporral meg a cukorral kevergetve sűrű krémmé főzzük, és a tűzről lehúzva hozzáadjuk a kimagozott meggyet. A zselatint 1 dl hideg vízbe áztatjuk, majd addig melegítjük, amíg föloldódik benne. Kissé hűlni hagyjuk. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, a zselatint belecsorgatjuk és gyorsan a torta töltéséhez fogunk. Ehhez a kétféle masszát külön-külön sima csővel ellátott habzsákba töltjük, de a tortát némi ügyességgel enélkül is megtölthetjük. 2 tortalapot egymás mellé teszünk és a töltelékeket körben, csíkonként váltakozva, azonos magasságban rányomjuk úgy, hogy a tejszínből a torta oldalára meg a tetejére is maradjon. Utána a két lapot a krémes felükkel fölfelé egymásra tesszük, az üres tortalapot ráborítjuk. A félretett tejszínnel a torta oldalát és tetejét vékonyan bevonjuk, majd hűtőszekrényben 3-4 órán át dermesztjük. Utána a torta oldalára csokoládéforgácsot tapasztunk, a tetejét tejszínhabbal meg szeletenként egy szem kimagozott meggybefőttel díszítjük. Jó, ha a torta tetejére kerülő habot is megkötjük zselatinnal, amiből 1 csapott kiskanálnyi szükséges.
Jó tanács:
Ha a tortalapokat nem szimmetrikusan töltjük meg, vagyis az egyiket a meggykrémmel, a másikat pedig a tejszínhabbal kezdjük tölteni, akkor így kerülnek egymásra, s a szeltek vágásfelülete eltérő lesz.- Nem árt a tortának, ha még díszítés előtt néhány órán át (akár egy egész napig) állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.
Diós kosárkák (60 db) (Valaki81)
Hozzávalók:
75 dkg liszt
40 dkg rama margarin
8 dkg porcukor
4 tojás sárgája
1 csomag vaníliáscukor
1 csomag sütőpor
Ezekből linzertésztát készítünk, mellyel vékonyan béleljük ki a kosárkákat, az aljukba rumot, meggyet vagy lekvárt tegyünk.
Töltelék:
4 tojásfehérje felvert habja
20 dkg porcukor
˝ citrom leve
20 dkg darált dió
A tölteléket a kosárkába adagoljuk és halványra sütjük közepes (3) sütővel. 40-45 percig! De fordítani is kell.
Almás krémes (Valaki81)
2 kg almát lereszelni, cukorral, fahéjjal ízlés szerint ízesíteni. Sütőpapírral kibélelni a tepsit.
8 tojásból piskótatésztát készítek:
8 tojás fehérjét felverni
8 kanál liszt
8 tojás sárgája
8 kanál cukor
1,5 kanál víz
só
sütőpor
A sütőpapírral kibélelt tepsibe beleteszem az almát, miután kicsavartam, majd ráöntöm a piskótatésztát és megsütöm közepes lángon.
Ha kihűlt, rákenem a krémet:
25 dkg margarin, 10 dkg porcukor- kikeverni.
2 vaníliapudingot 7 dl tejben kifőzni. Ha kihűlt összekeverem a kettőt.
ALMÁSPITE (Rhusi)
Hozzávalók:
40 dkg liszt
20 dkg vaj
1-2 tojás
8 dkg cukor
1 csomi sütőpor
1 dl tejföl
rum,(aroma)
1.5 kg alma, fahéj, mazsola, dió,
Össze kell gyúrni az alapanyagokat, két cipóra osztani.
Az almát lereszelni, fahéjjal és esetleg cukorral elkeverni. Levét kinyomkodni kicsit.
Az eggyik cipót kinyújtani téglalap alakúra, vajazott tepsibe tenni, rá a reszelt almát, ezt megszórni darált dióval, esetleg mazsolával, aztán a másik cipót is kinyújtani ez a teteje a sütinek.
Villával megszurkodni, és tojással megkenni.
180 fokon kb. 20-30 perc alatt aranybarnára sütni.

2010. november 28., vasárnap
Román rúd (Nyimi)
Hozzávalók:
25 dkg margarin
25 dkg kristálycukor
2 tojás
2 púpos kanál kakaó
1 csomag vaníliáscukor
60 dkg háztartási keksz
kb. 3 kanál tej
A háztartási kekszet kis darabokra töröd. Én úgy szoktam, hogy kiöntök valamennyit, betekerem egy konyharuhába és nyújtófával összetöröm.
Minden hozzávalót egy tálba teszek, amit gőz fölé rakok és addig keverem, amíg megpuhul a keksz. A háztartási keksz zacskóját megkenem étolajjal, rápakolom a masszát, hosszú hengert formálok belőle és betakarom a zacskóval. Kókuszreszelékkel meg lehet szórni a tetejét.

Kókuszos kocka (Nyimi)
Hozzávalók:
25 dkg liszt
5 dkg Rama
20 dkg porcukor
2 evőkanál méz
8 evőkanál tej
2 tojás
1 sütőpor
A Ramat a porcukorral habosra keverem. Hozzáadom a tojást, a tejet és a mézet. A lisztbe keverem a sütőport és hozzáadom a többihez. Kivajazott, kilisztezett tepsiben tűpróbáig sütöm.
Ha kihűlt felszeletelem kockákra.
Kakaós massza:
20 dkg porcukor
20 dkg Rama
4 evőkanál tej
2 dkg kakaó
fél dl rum
Ezt gőz felett felfőzöd. Ha kész, megforgatod benne a kockákat, azután kókuszreszelékbe hempergeted.

Albert kekszből méteres (Nyimi)
Hozzávalók:
2 kis csomag Albert keksz
3 csomag csokis puding
ízlés szerint cukor a pudingba
3/4 Rama
1/2 liter tej
A 3 csomag pudingot és a cukrot 1/2 liter tejben sűrűre főzünk. A forró pudingba 3-szorra belekeverjük a Ramat. Alulra fóliát rakunk, erre ráállítjuk a kekszet közé a forró pudingot, keksz, puding, keksz, puding... A tetejét megkenjük a maradék pudinggal. Ha megdermedt a puding, kicsit állni hagyjuk, hogy puhuljon a keksz, majd ferdén szeleteljük.

Sajtos pogácsa (Nyimi)
Hozzávalók:
60 dkg liszt
1 élesztő
1 dl tej
1 tejföl
1 tojás
20 dkg margarin
1 evőkanál só
A lisztbe keverjük a sót, elmorzsoljuk benne a margarint. Majd hozzáadjuk a tejet és a benne felfuttatott élesztőt. Ezután a tojást és a tejfölt is beletesszük és jól összegyúrjuk. Kicsit hagyjuk kelni, majd kinyújtjuk, kiszaggatjuk pogácsa szaggatóval. 1 tojást felverünk és megkenjük vele a pogik tetejét, majd megszórjuk reszelt sajttal. Olajjal megkent tepsire rakjuk, 160 fokon sütjük amíg szép színe lesz és szép arany színű lesz a pogi alja is.

Pizza tészta (Nyimi)
Hozzávalók:
1 kg liszt
2 dl langyos víz, ebbe futtatod fel az 1 élesztőt
2 dl tej
2 dl étolaj
2 evőkanál só
2 dl sör
Ezeket összegyúrod, kicsit hagyod megkelni a tésztát. Aztán kinyújtod, olajjal megkent tepsikre, vagy tortaformába rakod, mindenféle finomságot ráraksz és megsütöd!
Az unokabátyámnak pizzériája van, tőle van ez a recept! :)

Túró rudis süti (Nyimi)
Hozzávalók:
11 púpos evőkanál cukor
15 púpos evőkanál liszt
11 evőkanál étolaj
1 tojás
2,5 dl tej
1 teáskanál szódabikarbóna
Ezeket géppel jól összekevered. Egy tortaformát vagy egy közepes méretű tepsit megkensz margarinnal és meghinted liszttel, azután beleöntöd a tésztát. Elég híg lesz, nem kell megijedni. Azután 5 db túró rudit ujjnyi vastag darabokra vágsz és belenyomkodod a tésztába. 170 fokon sütöd tűpróbáig. Kb.20 perc.

Tejszínes mézeskrémes (Nyimi)
Tészta:
10 dkg cukor
2 tojás
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál étolaj
2 kávéskanál szódabikarbóna
1 evőkanál tej
10 dkg Rama
5 evőkanál méz
1 sütőpor
40 dkg liszt
A Ramat a liszttel elmorzsoljuk. A közepébe kis mélyedést csinálunk és beleütjük a 2 tojást, a cukrot, a tejfölt, a tejben feloldott szódabikarbónát, a sütőport, a mézet és az olajat.
Jól összegyúrjuk. Elég lágy, szinte ragacsos lesz a tészta, ezért fél órára hűtőbe tesszük. 2 részre osztjuk a tésztát. Két egyforma jó nagy tepsi hátulját megkenünk étolajjal jól meglisztezzük a tésztát és a tepsin nyújtjuk ki. Ragad a tészta ezért sokszor lisztezzük.Így tehát két lapot sütünk belőle.
Krém:
2 csomag vaníliás pudingot 5 evőkanál rétes liszttel, 1 cs. vaníliás cukorral összekeverünk és 1 liter tejjel sűrűre főzzük. Amíg hűl 10 dkg Ramat 15 dkg porcukorral habosra keverünk, majd kis adagokban a kihűlt péphez keverjük. Ezt rákenjük az egyik lapra.
Hab:
1/2 liter Hulala tejszínt 1 cs. vaníliás cukorral, 3 evőkanál kristálycukorral jó keményre verjük és rákenjük a krémre.
Végül rátesszük a másik lapot, amit csokival vonunk be. Másnap könnyen szeletelhető!

2010. november 27., szombat
Méteres kalács/Malena77
Hozzávalók a tésztához:
4 tojás szétválasztva,
26 dkg rétesliszt
3/4 cs. sütőpor
10 kanál melegvíz
7 kanál étolaj
26 dkg porcukor
2 ek kakaó
Hozzávalók a krémhez:
2 cs. pudingpor
8 dl tej
25 dkg vaj (Kocka RAMA)
20 dkg porcukor
Hv. a csokimázhoz:
10 kanál víz, 8 kanál kakaó, 10 kanál cukor 10 dkg vaj
A tojásokat szétválasztjuk, a réteslisztbe belekeverjük a sütőport. A tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a vizet és az étolajat. Ebbe belekeverjük a lisztet, majd hozzáadjuk a keményre felvert tojásfehérje habot.
Kikeverjük de vigyázva nehogy törjön a hab. A tésztát két részre osztjuk, az egyikbe belekeverjük a kakaóport. Két kilisztezett kivajazott őzgerincformába öntjük atésztát, egyikbe a sárgát másikba a barnát.
180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, középső rácsra, de sütés közben kicsit mérsékelni kell a tüzet. Tűpróba nem árt:)))
Ha megsült, deszkára, vagy rácsra kell borítani, hagyni kihűlni majd a rovátkák mentén felvágni.
Amíg sül, addig a krémet elkészítjük. Pudingot főzünk a pudingporból és a tejből, félretesszük hűlni, a cukrot kikeverjük a margarinnal (én azt is géppel szoktam és ne legyen hideg a vaj). Ha lehűlt a puding, géppel a vajas cuccal az egészet összekeverjük.
Elkészítjük a csokimázat:
A vizet a cukorral felfőzzük, belekeverjük a kakaót de úgy hogy a tüzet levesszük majd a vajat felolvasztjuk benne. Szép simára keverjük. hagyjuk hűlni.
A felszeletelt süteményt elkezdjük összeállítani. veszünk egy nagyobb tálcát, kibéleljük alufóliával. Ebbe tesszük a sütit. Egy barna szeletet megkenünk krémmel és hozzáragasztjuk egy sárgához és így tovább. eGy barna-egy sárga. Amikor megvan a két rúd (én kettőbe szoktam mert úgy jobban elfér a hűtőben), akkr lekenjük csokimázzal és hagyjuk "száradni" hűvös helyen. Amikor a csokimáz már úgy ahogy megszilárdult befedjük alufóliával és a hűtőbe tesszük.
én 23-án szoktam elkészíteni mert akkor 24-re tökéletesen összeérnek az ízek és szeletelhető.
Szeletelni ferdén kell, attól lesz "többszínű":))

2010. november 22., hétfő
Eredeti Ischler Mikko-tól / Malena77
Hozzávalók:
500 g vaj
500 g liszt
250 porcukor
250 mandula finomra darálva héj nélkül
reszelt citrom héj
kis só
50 g mandula darabos, durva
vagy mogyoró darabok lehéjazva
A hozzávalókat összegyúrni és be a hütöbe. (Este összeállítani)
Kis adagokban kinyújtani vékonyra, ha ragad, meglisztezni és késsel felszedni a deszkáról. Lassan sütni, vigyázni, hogy ne barnuljon meg. Az én sütömben ez 180 fokon 12 perc maximum.
Ha kihült, savanykás lekvárral összeragasztani, csoki fondanttal behúzni és vagy egy szem mogyorót vagy darabos mandulát tenni a közepére.

FAHÉJAS ALMÁS/Malena77
Hozzávalók:
40 dkg liszt
20 dkg vaj
1 tojás
2 kanál cuokr
1 sütőpor
1 kisdobozos tejföl
csipet só
1 tojássárgája a lekenéshez
fahéj
2 kanál cukor
1 kg alma lereszelve
tepsihez: vaj és liszt
A reszelt almát és a két kanál cukrot fahéjjal együtt meg kell dinsztelni lábasban fedő nélkül, hogy az alma levet engedjen (és ne a tésztát áztassa el). ha kész akor ki kell tenni hideg helyre kihűlni.
Amig hűl, a tésztát el lehet késziteni: a vajat a tojással és a 2 kanál cukorral elkeverni, majd hozzáadni a sütőporos lisztet, összekeverni és a végén a tejfölt, ekkor be kell "gyúrni", addig kell gyúrni amig elválik az edény falától a tészta:) (pár perc:)), aztán ha kész, betenni a hűtőbe egy fél órára.
közben kikenni a tepsit , majd a tésztát két egyenlő részre kell venni. . . kinyújtani, majd belesimitani a tepsibe, megszórni vékonyan zsemlemorzsával, rákenni a dinsztelt fahéjas almát, majd megint megszórni vékonyan zsemlemorzsával, majd kinyújtani a másik lapot és befedni vele az almaréteget. A tetejét meg kell szúrkálni villával, sok helyen, mert akkor nem reped meg a teteje sülés közben. a végén pedig egy tojássárgájával lekenni, majd sütőben 180 fokon sütni kb. 35 percig. . . akkor jó amikor már piros a teteje. .

ANYÓSKIFLI/malena77
Hozzávalók:
1 Rama margarin kocka (25 dkg)
10 dkg cukor
5 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja, leve
30 dkg liszt
1 cs sütőpor
Ezeket a hozzávalókat összedolgozzuk a kikent tepsibe simítjuk és a tetejére vékonyan baracklekvárt kenünk.
A tetejére:
5 tojásfehérje
20 dkg cukor
20 dkg darált dió
a tojásfehérjéket felverjük a cukorral habosra, majd belekeverjük a diót, és ezt a masszát rásimítjuk a tészta tetejére. Sütőben addig sütjük 180 fokon amig a a tetején a tojáshab is "színesre" sül:)) na és persze tűpróba:)
Kefires meggyes/Malena77
Hozzávalók: 4 tojás, 1 pohár kefir, 2 pohár cukor, 3 pohár liszt, 1 pohár olaj, 1 sütőpor, 1 csomag meggy, 1 ek kakaó, zsemlemorzsa
A tojást cukrot olajat kikeverjük, a lisztbe elkeverjük a sütőport az egészet összekeverjük és a háromnegyedét beleöntjük a kikent tepsibe. A maradékba beletesszük az 1 ek. kakaót majd rácsorgatjuk a többi tésztára. A meggyet zsemlemorzsába forgatjuk és atésztára rakosgatjuk. 180 fokon tűpróbáig sütjük. ( a tetejére tehetünk durvára vágott diót is. )
Mézespuszedli Nagymama módra / Malena77
Hozzávalók: 1/4 kg méz,
1/2 kg liszt,
12 dkg vaj vagy margarin,
10 dkg cukor,
1 egész tojás és 2 tojás sárgája,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
1 kávéskanál fahéj,
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg,
reszelt narancshéj vagy citromhéj
Elkészítés: A megmelegített mézben feloldjuk a vajat, hozzáadjuk a többi alapanyagot és simára gyúrjuk. 5 percre betesszük a hűtőbe. Ha lehűlt, könyen fomázható. 1/2 cm vastagra kinyújtjuk, formákat szaggatunk belőle. 170-180 fokon 12 percig sütjük.
A tetejét diszitem tettszés szerint.
Megjegyzés: Nagyon gyorsan elkészül, és nem keményedik meg. Dobozban vagy zacskóban tároljuk.
Pozsonyi Kifli és Beigli / Malena77
Hozzávalók.: 60 dkg liszt, 1 pohár tejföl, 25 dkg RAMA, 2 tojás, 3 dkg porcukor, 1,5 dkg élesztő, 1,5 dl tej, csipet só, diótöltelék, lekenéshez 3 tojássárgája, 1 citrom reszelt héja
Töltelék: 25 dkg darált dió, 15 dkg cukorral elkeverve (vagy 12 dkg cukor és 1 zacsi Bourbon vaniliás cukor), 1,5 dl tej felforralva, ebbe elkeverni a cukros diót.
Tészta elkészítése: A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tejben felfuttatott élesztőt, a tojásokat, a sót és a legvégén a tejfölt (a tejfölt csak kanalanként dolgozd bele a begyúrt tésztába). Összedolgozzuk és 3/4 órát kelesztjük.
BEIGLIHEZ:
A tésztát kétfelé vesszük, két cipót formálunk és 2 mm vastagra kinyújtjuk és rákenjük a tölteléket, nem túl vastagon. Feltekerjük, lekenjük tojássárgájával, majd ha rászáradt megint lekenjük, megszurkáljuk és 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük.
Pozsonyi kiflihez:
A tésztát 2 mm vastagra nyújtjuk, és 8 cm-es négyzetekre felvágjuk, ráteszünk egy kiskanálnyi tölteléket, feltekerjük és kifli formára hajtjuk. kivajazott tepsibe tesszük őket, tojássárgájával lekenjük, és fél órát pihentetjük, megint lekenjük és 5 perc elmúltával 180 fokos sütőbe toljuk és pirosra sütjük.
Diótorta/Malena77
Hozzávaló k a piskótához:
15 dkg cukor
10 dkg darált dió
4 púpozott ek. liszt
1 cs. sütőpor
7 tojás (szétválasztva)
csipet só
A tepsit, vagy tortaformát kibéleljük sütőpapírral, a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A 7 tojást szétválasztjuk, a sárgákat habosra keverjük a cukor egy harmad részével, a fehérjéket kemény habbá verjük a cukor kétharmadával és egy csipet sóval. A darált diót és a sütőport beleforgatjuk a lisztbe, jól összekeverjük. A tojáshabot beletesszük a kikevert cukros tojássárgájába, összeforgatjuk, majd hozzáadjuk a lisztes-diós-sütőporos keveréket. Vigyázva hogy a hab ne törjön össze átkeverjük, és beleöntjük a masszát a tortaformába. Betesszük a sütőbe és 180 fokon 40 percig sütjük.
Diókrém
20 dkg cukor
1 dl tej
10 dkg darált dió
3 kanál liszt
1 vaníliás cukor
15 dkg vaj
1 kanál rum vagy meggylé (én ezt kihagytam belőle)
A tejet felforraljuk, belekeverjük a cukrokat, majd hozzáadjuk a lisztes-diós keveréket. Ezt pár percig forraljuk, de vigyázva hogy ne égjen le. Ha kész, hideg helyen kihűtjük. Kihűlés után amikor már hideg, belekeverjük a vajat, ezt én gépi habverővel szoktam elkeverni akkor szép egyenletes, habos lesz.
Csokimáz:
10 kanál vizet 10 kanál cukorral felfőzünk, majd 10 kanál kakaóport keverünk bele, pár percig főzzük, kis lángon, majd 5 dkg vajat keverünk hozzá, míg selymes nem lesz. Elzárjuk a gázt, hagyjuk kicsit hűlni.
Ha megsült a piskóta, hagyjuk kihűlni, kettévágjuk, belül megkenjük a diós krémmel. A tetejére és az oldalára rákenjük a csokimázat. Díszítésként körberakjuk vágott mandulával, tetejére felezett diókat teszünk.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)